Irónia, illúzió és hagyománytisztelet

A szállodafejlesztések – durván egyszerűsítve – két irányba haladnak a világon. Az egyik modell arra épít, hogy a vendég a lehető legkevesebb időt tölti a hotelben, hiszen a városért (barátokért, üzletért stb.) érkezik, nem a minibár miatt. A másik koncepció viszont épp ellenkezőleg, a szállodát magát teszi az élmények központjává, egyedi belsőépítészettel, különleges szolgáltatásokkal. Ilyennek ígérkezik a világhírű belga stílusguru, Martin Margiela divatházának bevonásával készülő La Maison Champs-Élysées – hol másutt, mint Párizsban.

Merész ötletnek tűnik olyan csapatot megbízni 57 szobás szállodánk berendezésével, amely arról ismert, hogy ruháin üres, fehér címke a márkajelzés, első komoly belsőépítészeti tapasztalata pedig két évvel ezelőttről ered (persze, az Elle Décoration megbízásából berendezett, 220 négyzetméteres lakás a Palais de Chaillot legfelső szintjén azért referenciának sem rossz). Merésznek – de a képek alapján a Maison Champs-Élysées esetében, amely augusztustól várja a vendégeket, bevált. A feladatra meghívásos pályázaton kiválasztott Maison Martin Margiela a palota nosztalgikus, 19. századi atmoszféráját és történelmi belső tereit kortárs sikkel, humorral és a divatháztól megszokott fifikával ötvözte. De kezdjük az elején a dolgot.

A rue Jean Goujon 8. szám alatti háromszintes városi palota, udvarán istállóval 1866-ban épült Essling hercegének megbízásából. Az örökösök 1919-ben adták el az épületet mai tulajdonosának, az legismertebb francia képzőművészeti iskola, az École Centrale des Arts et Manufactures öregdiák-szervezetének. Innen ered a ház (és egyben az intézmény) máig használatos neve: Maison des Centraliens. Az öregdiákok 1989-ben kicsit összébb húzták magukat, és a 7000 négyzetméteresre bővített épület felszabaduló tereiben szállodát alakítottak ki, amelyet húsz évig az Accor-Sofitel működtetett. Amikor az Accor jelezte, hogy nem hosszabbítja meg a bérletet, a Centraliens vezetői leültek és arra a döntésre jutottak: az iskola és az intézmény nevéhez méltó, exkluzív helyet hoznak létre, méghozzá, kizárva a nagy szállodaláncokat, kisebb magánpartner segítségével. Ezt a vendéglátó szektor három jól ismert francia szereplőjének barátságából alakult üzleti társulás, az ODO formájában találták meg.

Az elkészült épület kétarcú. A Jules Pellechet tervezte, a haussmanni előírásoknak és hagyományoknak megfelelő homlokzatot eredeti formájában újították fel – ahogyan a második szint empire stílusú, gazdagon aranyozott fogadótermeit is. Az alagsorban 450 négyzetméternyi, csúcstechnológiával felszerelt tárgyalótermet kellett elhelyezni, az 5-6. emeleten pedig a Centraliens új irodahelyiségeit. Az épület más szekcióiban azonban Danièle Darmon építész szabadon engedhette kreativitását. Így alakult ki például az új étterem, a kertre nyíló, üvegtetős vendégtérrel, eredeti helyett egyszerű, de hatásos gegként azt utánzó, fekete-fehéren nyomtatott falburkolatú tolóajtókkal.

Az igazi kihívást azonban a Centraliens megürült helyiségeiből, három szinten kialakítandó 10 új szoba és hét apartman, valamint a szalonok jelentették. Előbbiek berendezésére az egyszerű, praktikus, de tiszta és minőségi anyagok és bútorok jellemzőek. A hófehér enteriőrök a Maison Martin Margiela márkaüzleteiből lehetnek ismerősek – kontrasztként akad teljesen feketére hangolt szoba is. Az egyszerű, natúr színű vagy fekete bútordarabok közül a Fratelli Boffi különleges karosszéke, a Lui5 emelkedik ki – a svájci Philippe Bestenheider tervezte bútordarab nádszövettel borított ötszögekből áll, erőteljes, geometrikus formája ellenére azonban kényelmes ülést kínál.

A divatház boltjainak jellegzetes, a popkultúrára és a szürrealizmusra tett, ironikus utalásai, erős, kontrasztos belsőépítészeti gesztusai a szállodában is felbukkannak. A tervezők három, előre meghatározott játékszabálya az irónia, az illúzió és a hagyománytisztelet volt. Irónia, abban az értelemben, hogy a kimondott dolog ellenkezője történik, megcáfolva a látszólagos valóságot. Ilyen gesztus az előcsarnok jellegzetes franciás padlóburkolatának a rendszerből kimozduló fekete négyzetei, vagy a vendégszobák perzsaszőnyegei, amelyek valójában a padlókárpit mintái csupán. A Fehér Szalon képvilágító lámpái nem valódi képeket, csupán azok falra nyomott kereteit világítják meg; a képkeretként, de falburkolat-sávként is értelmezhető motívum a szobákban is visszatér, töredezett, absztrakt dekorációt alkotva a fehér falakon.

Már az előcsarnokban megjelenik, és minden szobában visszatér a nagy tükörfelület, a szálloda egyik jellegzetességeként. A Fehér Szalon hófehér vászonnal borított kényelmes füles fotelei mellé tükörből készült hasábokat párosítottak dohányzóasztalként. Ez természetesen az „illúzióra”, mint kulcsszóra utal, akárcsak az étterem látszólag néhány centivel a föld felett lebegő bútorai, vagy a tolóajtókra nyomtatott, trompe l’oeil falburkolatok. A színházi hatású enteriőrök legszebbike az a keskeny, ablaktalan folyosó, amelynek komoly munkával minden négyzetcentiméterét ezüstfóliával burkolták. A szürreális tér megvilágításáról egyedi, gyémánt alakban összeállított fénycsövekből álló lámpatest gondoskodik. A falak, a padló és a mennyezet tört képmást tükröz vissza – akár egy elvarázsolt kastélyban, vagy Alice Tükörországában is járhatnánk.

A tervezés legnehezebb kitétele a harmadik kulcsfogalom volt: az épület történeti integritásának tiszteletben tartása. Falat ezért csak kivételes esetben bontottak, és a meglévő minőségi burkolatokat is megtartották. Ahol lehetett, ezek felerősítésével, kontrasztosításával fokozták a belső terek hatását – jó példa erre a Fehér Szalonnal szemben elhelyezkedő fekete szoba, a “Dohányzó”, amelyben nevével ellentétben (és a francia előírásoknak megfelelően) épp csak dohányozni nem lehet. A kényelmi szempontok ugyancsak sokat nyomtak a latban, mint az a szobák berendezésének anyagválasztásából, kiképzéséből kitűnik. A nagyvárosi miliőben a meglepetés erejével hat a gazdag növényzetű, oázisszerű kert is, René Quendo tájépítész remeke.
Az étterem séfje, Benoît Hilaire klasszikus francia ételek nemzetközi gyomorra hangolt verzióival várja a vendégeket. Akárcsak a szálloda, mondhatnánk: állhatna bárhol a világon, de mégis Párizsban tűnik igazán helyénvalónak.


www.szaniterinfo.hu